Bemutatkozás | Whist Kft. - PE síkfólia - PE légpárnás fólia - tetőfólia

BEMUTATKOZÁS

Névválasztás, cégtörténet, tevékenység, munkatársak.
rapcsak_attila2

Rapcsák Attila – Ügyvezető Igazgató

Üdvözöljük Honlapunkon!

Először is szeretném cégünket rendhagyó módon bemutatni.
Kezdjük is a névválasztással.

Miért éppen WHIST?
1997-ben négy magyar vállalkozó kedvű fiatalember elhatározta, hogy együtt játssza az élet nagy játékát és alapít egy céget. A névválasztás is ennek jegyében történt.
A bridzs,  négy játékos által játszott kártyajáték, egy pakli francia kártyával, jokerek nélkül.
A „whist” pedig, a bridzs őse.
A „whist” története egészen a 17. századig nyúlik vissza, ekkoriban Angliában már játszották, noha vélhetőleg Oroszországból származik. Az első whist-könyv 1742-ben jelent meg, az első versenyt pedig 1857-ben tartották Londonban. Ekkoriban már világszerte elterjedt a játék.

Az elnevezés tehát innen származik. Bár a tulajdonosi kör megváltozott, a név maradt. Nálunk sincsenek jokerek, de van stabil csapatmunka és összefogás. Ugyanakkor a „whist” szó másik jelentése: elcsitul, lecsendesül, megnyugszik.

Reméljük, hogy csomagolóanyag termékeink ugyanezt tükrözik, mint maga a név. A légpárnás fólia, mint vezértermékünk, biztosítja a termékek biztonságos védelmét, mely a vevők legnagyobb megnyugvására szolgál.

Mindezen bemutatkozás után oldalunkhoz jó böngészést kívánunk!

A Whist Kft. csapata

Munkatársaink

  • Rapcsák Attiláné
    Rapcsák Attiláné

    Irodavezető

    +36 49 442 306

  • Rapcsák Judit
    Rapcsák Judit

    Kereskedelmi Vezető

    +36 70 389 6638